Kézilabda

A kézilabdázás alapmozgásai – futás, ugrás, cselezés, dobás –, mint a létfenntartás eszközei, az emberré válással párhuzamosan indultak fejlődésnek. A kézilabdázás alapmozgásai – futás, ugrás, cselezés, dobás –, mint a létfenntartás eszközei, az emberré válással párhuzamosan indultak fejlődésnek. Az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején a torna volt a kor domináns sportága. Új mozgásforma kellett, amely szakít a torna kötött szabályaival, élvezetes, szórakoztató, nők is játszhatják, illetve a túlságosan eldurvult labdarúgásnál és a rögbinél „finomabb”.A kézilabdázás kialakulásának gyökere szinte az őskorig nyúlik vissza. A végtagok mozgásának specializációja a dobókar egyre kifinomultabb használatát tette lehetővé. A fennmaradt barlangrajzokon is gyakran tűnik fel a követ vagy dárdát hajító ősember alakja.
Az ókorban megjelent a labda egy kezdetleges formája, mely a társasjátékok egyik alapvető eszközeként hamar népszerűvé vált. Homérosz híres eposzában, az Odüsszeiában is olvashatunk egy kézzel játszott labdajátékról, az Urániáról, illetve néhány római kori vázán is fellelhető hasonló ábra.
A középkorban a sport, a testmozgás egyre inkább az emberek életének részévé vált. Elsősorban a nemeseknek adatott meg az a lehetőség, hogy időt és pénzt nem kímélve áldozzanak szenvedélyüknek, sőt egyesek speciális játéktermeket is építtettek. Ezekben az úgynevezett labdaházakban a lovagi játékok és a tenisz mellett a kézilabdázás alapjai is felfedezhetők.